#Országos Bírói Hivatal

Áder kinevezte Szájerné helyetteseit
 

Áder kinevezte Szájerné helyetteseit

Hilbert Editet és Kovács Máriát nevezte ki az Országos Bírósági Hivatal elnökének, Handó Tündének a helyetteseivé Áder János köztársasági elnök - közölte a hivatal közleményben szerdán.

MTI MTI

Szeptember végén indulna az e-bíróság
 

Szeptember végén indulna az e-bíróság

Olcsóbb és gyorsabb, azaz összességében hatékonyabb lesz az igazságszolgáltatás, működése pedig átláthatóbbá válik az elektronikus ügyfélkapcsolatok fejlesztésével - közölte Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön az MTI-vel annak kapcsán, hogy a hivatalban szakmai napon mutatták be bíráknak, ügyvédeknek, szakembereknek a szeptember végén üzembe álló új rendszert.

MTI MTI


Guardian:
 

Guardian: "Ismerjék meg Handó Tündét"

A Velencei Bizottság magyar bírósági reformról szóló kritikáit ismerteti a brit Guardian jogi rovatának véleménycikke, amely szerint "Magyarországon gyakorlatilag egyetlen nő kontrollálja a bírósági rendszert, aki egészen véletlenül az alkotmány szerzőjének a felesége".

hvg.hu hvg.hu


Bárándy: így a bíróságokat akár be is lehetne vetni sóval
 

Bárándy: így a bíróságokat akár be is lehetne vetni sóval

Ha az igazságszolgáltatás rendszerét úgy alakítják ki, és a vezetőket úgy választják ki, hogy a pártatlanságba vetett bizalom csorbul, vagy megszűnik, akkor az igazságszolgáltatás épületeit be lehet vetni sóval – jelentette ki Bárándy Péter a Klubrádióban. A volt igazságügy-miniszter szerint ezt a rendszert így alakították ki.

hvg.hu hvg.hu




A Fidesznek címzett kritikái miatt váltják le Orbánék a főbírót
 

A Fidesznek címzett kritikái miatt váltják le Orbánék a főbírót

Eldőlt a legfőbb bíró sorsa: a Fidesz által korábban még támogatott Baka András négy évvel mandátumának lejárta előtt, januári hatállyal távozik hivatalából – ezt az új alkotmány átmeneti rendelkezései véglegesítik. A kormánypártok hónapokig lebegtették a döntést, amit végül a Fideszben túlzónak vélt kritikus megjegyzései miatt hoztak meg. A főbíró az igazságszolgáltatáson belül is elszigetelődött.

M. László Ferenc M. László Ferenc

A főbíró Orbánék reformjáról: teljesen hiányoznak a fékek
 

A főbíró Orbánék reformjáról: teljesen hiányoznak a fékek

Nem lassúak a bíróságok, a gazdasági és polgári perekben a magyar törvényszékek gyorsabbak még a svédországiaknál is. Viszont az igazgatás központosítása és tologatása nem segít a magyar bíróságok évtizedes, évszázados bajain, különösen akkor nem, ha egy teljesen kontrollálatlan, ellensúlyok nélküli hivatal kerül a bírói önkormányzat helyére. A Legfelsőbb Bíróság elnöke nem érti, hogy a kormány miért nem kérte ki a bírósági testületek véleményét az új törvény megalkotásakor, miközben az ügyészséget és az Alkotmánybíróságot megkérdezték. Interjú Baka Andrással.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Teljesen átszabná a kormány a bírósági rendszert
 

Teljesen átszabná a kormány a bírósági rendszert

Csődöt mondott a bíróságok önkormányzatiságát megteremtő 1997-es igazságszolgáltatási reform, ezért az igazságügyi minisztérium egy teljesen új, erőteljesen központosított rendszert javasol – indokolja a szaktárca a ma nyilvánosságra hozott törvénytervezetét. A javaslat szinte minden lényeges jogkört elvon a legfőbb bírótól, megszünteti az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot és helyébe egy központi hivatalt hoz létre, amely januártól az összes kinevezési, szervezési, irányítási jogkört átveszi.

hvg.hu hvg.hu

Mégsem Áder lesz a bírói hivatal vezetője
 

Mégsem Áder lesz a bírói hivatal vezetője

Áder János nem lesz az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke, ahogy arról az utóbbi napokban több lap is beszámolt. A Fidesz európai parlamenti képviselője csütörtökön hírlapi kacsának minősítette és cáfolta az információt.

MTI MTI

Áder János új szerepet kaphat Orbánéktól
 

Áder János új szerepet kaphat Orbánéktól

Az igazságszolgáltatás reformját érintő törvénytervezetek október közepén, míg a választójogi törvényjavaslat a hónap végén kerülhet a parlament elé – írta a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap szerdán. A beszámolók szerint Áder János új szerepet kaphat.

MTI MTI

Handó hivatalvezető?
 

Handó hivatalvezető?

Handó Tünde, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság (FMB) jelenlegi elnöke lehet a jövő évtől felállítandó Országos Bírói...

HVG HVG